Az idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság, amelyet az Aranycsapat Alapítvány elnökeként Kű Lajos, a Fradi és az FC Bruges (a belga csapattal BEK-döntős volt) egykori világsztár labdarúgója szervez hét éve az anya- illetve a környező országok magyar tannyelvű iskoláscsapati számára. Az Alapítvány tagjai, többek között, az aranycsapat még élő tagjai, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Sándor Károly – „Csikar” és Várhidi Pál egykori világhírű futballisták.
Utóbbi, a focirajongók körében nagy tiszteletnek örvendő 79 éves Pali bácsi is eljött Kű Lajossal a diákbajnokság kárpátaljai megyei döntőjére, amelyet kedden, június 1-jén rendeztek meg a beregszászi Barátság stadionban. És ugyancsak itt volt Varga Sándor FIFA-menedzser, aki viski születésűként szívén viseli a kárpátaljai labdarúgás istápolását, és rendszeresen részt vesz a hasonló honi rendezvényeken. A kárpátaljai versenysorozat már évek óta – így a mostani is, – az UMDSZ égisze alatt folyik, annak, valamint a győztes csapatok magyarországi oda- és hazautazásának finanszírozását teljes egészében ez az országos magyar érdekvédelmi szervezet vállalta magára.
A megyei döntőbe jutott 4 közép- és 3 általános iskola csapatainak játékosait, edzőit, tornatanárait és igazgatóit, a meghívott vendégeket Nagy György, az UMDSZ koordinátorának, az egész kárpátaljai versenysorozat főszervezőjének bevezetője és a himnuszok elhangzása után Gajdos István, Beregszász polgármestere, az UMDSZ elnöke, Pető János beregszászi konzul és Kű Lajos köszöntötték. Az ifjú labdarúgó-palánták játékára sok ismert személyiség is kíváncsi volt, így eljött Magyarországról Fedor Sándor, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia igazgatója Helm András koordinátorral és Székely Zsolt menedzserrel, Balla Attila, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Krausz József vállalkozó, az Aranycsapat Alapítvány tagja és a kárpátaljai diákcsapatok anyaországi támogatója, de ott volt, többek között Medvigy István megyei képviselő, Braun Béla, a járási tanács elnökének helyettese, Kocsis Marianna, a KAMOT igazgatója is. Pocsai Vincze református lelkész és Jaroszlav Margitics görög-katolikus atya pedig Isten áldását kérte a játékosokra és mecénásokra egyaránt.
A kezdőrúgást Várhidi Pál és Kű Lajos végezték el, majd kezdetét vette a fiatalok versengése, és a kétszer húszperces mérkőzéseken szebbnél szebb gólokkal, gyors és pontos indításokkal, szerelésekkel bizonyították, hogy igazi, szépreményű tehetségek, hogy igaz a mondás, miszerint Kárpátalja – Ukrajna „kisbrazíliája”… Legalábbis, ami futballista-tehetségeket illeti.
A középiskolások között végül a Nagydobronyi Középiskola csapata diadalmaskodott, miután 4:0-ra győzött a tiszaújlakiak, 3:0-ra a kaszonyiak (II. hely) és 2:0-ra a beregrákosiak (III.) ellen (Mezőkaszony – Beregrákos 3:1, Beregrákos – Tiszaújlak 3:1). Az általános iskolák között, immár harmadszor, ismét a beregsomiak vitték el a pálmát, miután 3:0-val múlták felül a csongoriakat és 2:0-val a dobronyiakat (Csongor – Nagydobrony 2:0).
Így június 19-én a Beregsomi Általános Iskola csapata utazik Csongrádra, a magyarországi előselejtező küzdelmeire, és a Nagydobronyi Középiskola gárdája a nagyobbak selejtezőjére, amelyet Bicskén illetve Felcsúton rendeznek. A döntőkre június 27-én kerül sor a Fradi Üllői úti Albert Flórián Stadionjában, ahová, reméljük, mindkét csapatunk eljut, hiszen tavaly a középiskolások között a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium csapata az első (és ezzel elnyerte a Várhidi Pál Kupát is), míg az általános iskolások között a beregsomiak a második helyen végeztek. Mindent bele! Sok sikert, fiúk!
Ezt kívánta zárszavában ifjú focistáinknak Gajdos István és Kű Lajos, miután Várhidi Pali bácsival közösen átnyújtották a győzteseknek és „dobogós” helyezetteknek megérdemelt érmeiket, okleveleiket és az emlékserlegeket.










