Március 15-i megemlékezés a Nagydobronyi Középiskolában
A hagyományoknak megfelelően tartalmas, megható ünnepi megemlékezést tartottak a Nagydobronyi Középiskolában az 5.,6.,9-ik osztályos tanulók közreműködésével. A műsor szervezői Balogh Miklós és Benedek Csaba magyar szakos tanárok voltak.
Hatodik alkalommal rendezték meg július 11-én Nagydobronyban az újkrumpli ünnepét, mely növény termesztésének nagy kultusza van a nagyközségben.
Értesítjük kedves felhasználóinkat, hogy az augusztustól bevezetett sávszélemelés a SWI hálózat 70%-ban sikeresen bevezetésre került. A többi községet folyamatosan, a technikai lehetőségeknek megfelelően kapcsoljuk be az új rendszerbe.
A fejlesztéseknek köszönhetően augusztus 1-tő a Sting Wireless Internet automatikus rendszert helyezett müködésbe.
Felhívás
A KMKSZ Csapi Alapszervezete ezúton értesíti Önt, hogy színházi előadást szervez a Csapi Művelődési Házban, ahol N. V. Gogol, Háztűznéző című darabját tekinthetik meg a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadásában.
A módosító indítványok elvetése után, eredeti formájában fogadta el a parlament a Fidesz kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatát - az ellenzéki módosító indítványokat a Fidesz egységesen leszavazta.