Nagydobrony története
A mai Nagydobrony belterülete és környéke már a bronzkorban lakott volt.
Bronzkarikák, gombok, kopjavégek, üveggyöngyök kerültek elõ az i. e. X-XI. századi településmaradványokból, temetõkbõl. Az avar korból tizenhárom színes üveggyöngy, másutt lándzsacsúcs és vastõr. Ebben az idõszakban valószínûleg bolgár-szlávok lakták ezt a vidéket. A falu neve és még néhány környékbeli földrajzi név minden esetre szláv eredetû. A Dobrony nevet néhány helytörténész „tölgyes”-nek értelmezte korábban, tudományosabb magyarázat szerint a név szláv személynévre vezethetõ vissza. Az egykori szláv lakosság többsége bizonyára a tatárjárás során pusztult el, maradványaik beolvadtak a késõbb megjelenõ magyarságba.
Az elsõ hiteles írásos feljegyzés Nagydobrony nevével 1270-bõl való, V. István idejébõl: „Chepánteluk … inter Dobron … et Ogtelek”. Ugyanebben az évben a falu Lónya mentálisában királyi földként szerepel. Két év múlva V. István Rusdi Mihálynak adományozta. 1299-ben bizonyos Mátyás és fiai, László, Hethen és Mihály voltak birtokosok a Nagydobronyban. 1321-ben Pánki Jakab fiai, Dobó és Bátor János adományul nyerték Károly Róberttõl a falut más birtokokkal együtt az Aba Amadé fiai elleni harcban szerzett érdemeik fejében. Az 1333-ban készült pápai tizedlajstromban Nagydobrony plébániával ellátott helyként szerepel, lelkésze 4 garast fizetett, az ungi fõesperességhez tartozott. 1339-40-ben korabeli oklevelekben Dobronyi Ruben és fia szintén mint birtokosok szerepelnek. 1385-ben lelkészét Györgynek hívták.
Az 1394-es határleírásban a már említett Ruszkai Dobó és fivére Bátor János leszármazottai voltak a legnagyobb birtokosok Dobronyban. Nemsokára (1397-ben) a munkácsi uradalmat Zsigmond király Korjatovics Tódor podóliai hercegnek adományozta, akit 1400-ban már mint dobronyi részbirtokost említették.
1398-ban a Ruszkaiak 60 jobbágytelekkel rendelkeztek Ngydobronyban. 1414-ben Bereg megyétõl Ung megyéhez csatolták a falut, mivel birtokaik ide tartoztak.
A család a XV. század második felétõl Duszkai Dobónak nevezteti magát. Olyan neves államférfiak kerültek ki közülük, mint Dobó Ferenc, Bereg megye fõispánja, a magyarországi és erdélyi pénzverõ és sókamarák grófja, és Dobó István, az egri hõs.
1566-ban a Tokaj környékérõl visszatérõ tatárok pusztítottak Bereg megyében, így Nagydobronyban is. A Dobó família többi tagjának kihalása után a hatalmas vagyont Dobó István fia, Ferenc örökölte, aki mellesleg Bars megye fõispánja, és korának egyik legjelesebb katonája volt, részt vett a tizenöt éves háborúban is.
Közben, a XVI. század második felében a lakosság áttért a református hitre, 1618-ban már anyaszentegyház, filiálisa Kisdobrony és Telek.
Dobó Ferenc1602-ben bekövetkezett halálával a Dobó család is kihalt, a vagyon örököse 1611-tõl fele-fele arányban Daróczi Ferenc és Lorántffy Mihály lett. 1629-tõl, Lorántffy Zsuzsanna révén Nagydobrony már I. Rákóczi György vagyonát gyarapította. 1657-ben, II. Rákóczy György sikertelen lengyelországi hadjárata után – a többi Rákóczi-birtokhoz hasonlón – Dobronyt is lengyel csapatok dúlták fel.
Rövidesen más csapások is érik a falu népét. 1676-ban pestis és éhínség pusztít, 1688-ban, miközben Zrínyi Ilona Munkács várát védte maroknyi seregével, labancok garázdálkodtak a vidéken. A császári hatalom üldözte a protestáns egyházat, magas adókkal sanyargatta a népet.
1691-ben született meg Nagydobrony elõ urbáriuma.
Az 1703–1711 között vívott, Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc idején a nagydobronyiak közül sokan álltak be a fejedelem seregébe. A korabeli dokumentumok megõrizték Bíró Ferenc, Klandikó István, Eördög István palotások, Pinte Márton, Kupás András, Szanyi Miklós, Magyar Mihály és Balog Mihály hajdúk, valamint Nagy
Péter alkapitány nevét. 1704-ben Rákóczi hadnagyaként említik Erdõdy Istvánt, feljegyezték Móricz és Balog Mihály nagydobronyi tisztek nevét is.
A „nagyságos fejedelem” kétszer is átutazott, sõt meg is pihent itt. 1708. december 21-én „az isteni szolgálat után indult a fejedelem gránátos lovassággal és egész udvarával kornétáson Patakról, 22-én ért Nagy-Dobronyba, innen 23-án isteni tisztelet után megindulván , délután 3 órakor érkezett Munkácsra”.(Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye monographiája. Ungvár, 1881-1882) 1709. augusztus 17-én ismét ezt az utat tette meg. Ekkor Nagydobronyban ebédelt, és este Munkácsra ért.
A sok háború és ínség következtében 1715-ben mindössze 29 gazda volt a faluban (26 jobbágy és 3 zsellér). 1720-ra közülük csak 25-en maradtak (24 jobbágy és 1 zsellér).Még ebben az évben a Munkács-Szentmiklósi uradalmat, Nagydobronnyal együtt, az uralkodó gróf Schönborn Frigyes Károly püspöknek adományozta.
A XVII. század a gyarapodás idõszaka a falu életében. A község új urbáriuma 1775-ben már 77 nevet tartalmaz. (72 jobbágy és 5 zsellér). A protestánsüldözések miatt a falu mégis lassan fejlõdik.
A XVIII. század végén és a XIX. század elején a sertésmakkoltatásnak volt a legnagyobb gazdasági jelentõsége.
Ezt bizonyítja a falu 1844-bõl való pecsétje, amely makkal borított tölgyfaágat ábrázol.
1776-ban felújítják a gyülekezet fatemplomát, majd elkezdõdik az új templom építésének az elõkészítése.
1805-ben fel is szentelték az új templomot, és 1810-re a torony is elkészült.
Az 1848-1849-es szabadságharc idején a falu 8-10 embert adott a nemzetõrségnek, köztük volt Hidi Miklós mozgó nemzetõr is, aki 1849-ben 1 forint 15 krajcárt küldött az egyháznak. A Nagytemetõben nyugszik egy másik szabadságharcos, Zombory Antal honvédszázados (1826– 1900), aki postamester volt a faluban 1879-tõl. Sírjára március 15-én az iskolások a megemlékezés virágait helyezik el.
Az 50-es 60-as években a faluba költöztetett zsandárok segítségével szedték be az adót. Ebben az idõben az emberek az erdõbõl éltek: „Jártak … a Nyírre, Nyíregyházára, Baktára, Kisvárdára, Nánásra, Dorogra, Böszörménybe, vittek válót, kútdebent, hízóólat, almát,deszkát,ezeknek árából vettek élelmet a családnak és fizették az adót, mivelhogy a föld nem termett a víz miatt.” (Hidi Ferenc bíró naplójából)
1863-ban szárazság volt a környéken, ami miatt a Latorcán az Alföld felé irányuló tutajozás lehetetlenné vált, pedig a fent említett árukat vízi úton juttatták el az alföldi vásárokra.
1867-tól kezdõdõen az uradalom által ásatott Latorca-csatorna miatt pusztító árvizek követték egymást évrõl évre. A „boldog békeidõk” évtizedei alatt ezen kívül más csapások is érték Nagydobronyt. 1873-ban kolera tizedelte a lakosságot. Ebben az évben született meg az úrbérrendezési és birtoklekülönítési perben az egyezség. A falu földmûves lakossága így 2500 hold telekföldet és 1250 hold maradványföldet kapott teljes tulajdonul. A Felsõ erdõ és a Daranyómegi erdõ a falu birtokában maradt. Tífuszjárvány ütötte fel a fejét 1881-ben. 1883. október 16-án tûzvész hamvasztotta el a fél falut (102 lakóépületet).
Az árvizek problémájának rendezése céljából 1885-ban kisdobronyi és nagydobronyi küldöttség járt Budapesten, hogy kieszközölje a Latorca-szabályozás elkezdését.
A falu, a visszahúzó tényezõk ellenére, sokat fejlõdött. 1888-ban a község vásártartási jogot szerzett. 1895-ben az egyházi iskola mellett állami iskola és óvoda is nyílt Nagydobronyban. Az Alvégbõl, Felvégbõl és Kucsárkából álló belterület újabb utcákkal bõvült 1896-ban, amikor Hidi Ferenc bíró 24 telket méret ki a falut keresztülszelõ út mentén.
Talán a békeidõ utolsó nagyobb ünnepségére 1912. augusztus 25-én került sor, az új templom felszentelésének a napján.
Aztán jött az elsõ világháború. A harctereken 61 nagydobronyi halt hõsi halált. 1919 márciusa és április között mûködött Nagydobronyban a Tanácsköztársaság helyi direktóriuma. 1919. július 13-ig román megszállás alatt volt a község. Ezt a húsz éves csehszlovák megszállás követte.
A két világégés között a legnagyobb gond a munkanélküliség volt. A gyorsan gyarapodó lakosság egyharmadát kitevõ kisbirtokos réteg idénymunkából, napszámból egészítette ki jövedelmét. A hónaposok, évente kb. százan, a Nyírségben, az Ipolyságban, a Dunántúlon végezték az aratást, hogy megkeressék a kenyérrevalót. Alig enyhítette a földhiányt a Zichermann-birtok egy részének (300 hold) felosztása a lakosok között 1924-ben.
Az idegen uralom az oktatásügyben is változásokat hozott. 1926-1927-ben cseh tanítási nyelvû iskola nyílt, amely a magyarral egy igazgatás alá tartozott. 1928-1929-es tanévben a tankötelezettséget hat évrõl nyolcra emelték.1930-1931-ben orosz (ruszin) tannyelvû osztályt szerveztek a telepesek gyermekeinek. Az évtized közepére 650-700 gyerek tanult a nagydobronyi iskolában.
1930-ban a falu vezetõi a kommunisták közül került ki. A 30-as években a gazdasági válság tovább nehezítette a nagydobronyiak megélhetési viszonyait.
Az 1938. november 2-i elsõ bécsi döntés következtében Nagydobrony visszakerült Magyarországhoz. 1939 márciusáig, Kárpátalja teljes megszállásáig az államhatár a Nagydobrony községi határával esett egybe.
1941-ben emlékmûvet avattak az elsõ világháború áldozatai emlékére.
1943. május 23-án 300 nagydobronyi hagyta el a falut és költözött Losonc környéki tanyákra a református egyház szervezésében. A háború után kitelepítették õket Magyarországra, többségük Bakonyjákóra került. 1944 márciusában több mint 200 zsidót deportáltak a faluból, akik közül alig egy-két ember tért haza.
1944. október 26-án elérte Nagydobronyt is a front. A szovjet hadsereg a Csapnál folyó csata sebesültjeit költöztette a nagydobronyi házakba. Az oroszok bevonulásának egy dobronyi és két német áldozata volt. A második világháború csatáiban összesen 58 nagydobronyi esett el.
1944. november 18-án minden 18 és 50 év közötti férfi köteles volt jelentkezni háromnapi munkára a háború okozta károk helyreállítása végett. A több mint 400 elhurcolt közül majdnem százan soha nem tértek haza, a szerencsésebbek néhány év munkatábor után megromlott egészségi állapotban jöttek vissza.
A második világháború utáni idõszak
1945-ben az itthon maradottakat közmunkára kötelezték, a földeken idõs emberek, asszonyok és gyerekek dolgoztak, õket terhelték a kötelezõ beszolgáltatások terhei. „Rontó brigád” járta a falut, és ólakat, csûröket bontottak le a tehetõsebbek portáján. Ha valakinek több tehene volt, a „felesleget” elhajtották, csupán egyet hagytak meg a gazda tulajdonában. A kevéske jövedelembõl még államkölcsönt is kellett fizetni.
1946-1947 folyamán a 17-18 éves fiúkat „önkéntes” Donyec-medencei munkára kötelezték. Sokan évekig bujkáltak a „milicisták” elõl. Akit elfogtak, három éves börtönbüntetést kaptak.
1948-ban megkezdõdött az erõszakos kolhozosítás. Öt gazdát ellenszegülés miatt ún. kulákperben 5-10 éves börtönbüntetésre ítélték. A megfélemlített emberek ezután már kénytelen-kelletlen beadták a derekukat. Megalakult az elsõ kolhoz 51 taggal. A falu lakóiból lázadást váltott ki a hatóságoknak azon intézkedése, hogy bevetett földjeiket tulajdonosaik nem arathatták le. 1949-ben két újabb kolhoz alakult: a Dzerzsinszkij és a Komszomol. A három kolhoz 1950-ben egyesült Gyõzelem néven. A kolhozban a 40-es évek végén gép- és traktorállomás alakult, ám a munka nagy részét még kézi erõvel végezték. 1967-ben a kolhoz állattenyésztésre, tejtermelésre szakosodott, de az állatállomány még ekkor is kisebb volt, minta háború elõtt.
1976-ban felsõbb utasításra a kisdobronyi Bolsevik kolhoz csatlakozott a Gyõzelemhez. Ekkor már 7263 tagja volt a 7031 hektáron gazdálkodó közös gazdaságnak. Konzervgyár is épült, amely a helyben megtermelt zöldséget dolgozta fel. A kolhoz a 80-as években érte el fejlõdése csúcsát, viszonylag normális megélhetést biztosított a tagságnak. A kolhozidõszak alatt viszont az emberekbõl kiveszett a tulajdon iránti tisztelet, a közösbõl mindenki annyit próbált kiszakítani, amennyit a pozíciója lehetõvé tett számára. 1989-ben a kisdobronyi kolhoz kivált a Gyõzelembõl.
A kolhoz építette fel a nagydobronyi korházat, az új iskolát, az óvodát, és hozzákezdett a máig is félkészen álló kultúrház építésének. A falu 38 utcáját csupán kõzúzalékkal burkolták.
2000-ben, miután a hozzá tartozó földterületek jelentõs részét a kolhoznyugdíjasok között szétosztották, a kolhoz átalakult kft.-vé.
A lakosság az 50-es években a jövedelemszerzés számos módjával egészítette ki a csekély kolhozfizetést. Kertjében korai krumplit termesztett, eladása után pedig cirkot. A cirokból seprût kötöttek a férfiak, amit, a krumplihoz hasonlóan, a városok piacán értékesítettek. A 60-as évektõl a cirkot fokozatosan felváltotta a fûszerpaprika.
A férfilakosság teljes foglalkoztatását a kolhoz nem tudta megoldani, ezért, mint a háború elõtt, különbözõ idénymunkákat vállaltak. Télidõben jégvágással kerestek annyit, amennyit a kolhozban tavasztól õszig. Nyáron a volt Szovjetunió különbözõ mezõgazdasági övezeteiben vállaltak répakapálást, kazalrakást, vagy építkezéseken dolgoztak.
Más pénzkereseti lehetõség az ungvári iparvállalatoknál való munkavállalás volt. A férfiak egy része tehát ingázóvá vált. Mára mindez megszûnt, mivel a vállalatok nagy része leállította a termelést.
1960-ban létesítették Nagydobronyban a meliorációs építõvállalatot, melynek mûködéséhez orosz és ukrán nemzetiségû szakembereket hoztak és telepítettek le a faluban. Korábban közel száz embert foglalkoztatott a vállalat, ma jó, ha negyedannyi munkás és alkalmazott dolgozik. A vállalat szomszédságában van a gép- és traktorállomás telephelye, amelynél hasonló a helyzet.
Napjainkban Nagydobrony lakosai leginkább földmûvelésbõl élnek. Néhányan farmerként 5-10 hektáron búza, kukorica és zöldségfélék termelésével foglalkoznak, a többség ugyanezeket termeszti egy-két hektáros összterületû parcelláin.
1989 óta a nagydobronyiak nem elhanyagolható jelentõségû mellékes jövedelemforrása a magyarországi csencselés, illegális „üzemanyagexport”.
RSS-csatorna hozzászólásai
